Közösen emlékezzünk a 2. magyar hadseregre

1943. január 12-én, a Don-kanyarban – kétezer kilométerre a hazától – a 2. magyar hadsereg java része elesett a Vörös Hadsereg által indított támadásban. Az egész nemzetet megrázta a százezrek értelmetlen halála. Ez a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezete.

Hajdúböszörményben a II. világháborús emlékparkban (a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház mögött) a város vezetői 2021. január 12-én (kedd) 17 órakor koszorút helyeztek el díszpolgáruk, néhai Varga Imre szobrászművész alkotásánál.

Emlékbeszédet Berkecz Gábor, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hajdú-Bihar Megyei szervezetének elnöke mondott, amit rendhagyó módon idén felvételről a város hivatalos facebook oldalán kísérhettek figyelemmel, valamint megtekinthető január 13-án (szerda) és január 15-én (péntek) a Hajdúböszörményi Város Televízió esti adásában.

Forrás: haduboszormeny.hu Hajdúböszörmény város hivatalos oldala

FG.

Hozzászólások lezárva.